Otthonszelídítő

 Koszorú helyett skandináv módra…persze nem kortárs, inkább Gusztáv korabeli

                              És ajtóra való…csak természetesen!

Ki meri azt állítani,hogy az ősz szomorú és lehangoló évszak? Talán gyermekkoromban még én sem szerettem, de felnőttként tisztelem, ahogy a nyugodt és kedélyes bölcsességet is!

A legkuckózósabb, leggazdagabb és legelgondolkodtatóbb az évszakok közül; átmenet, amikor eldönthetjük, hogy morózus “banyaként” nyögünk a télre gondolva, vagy megpróbálunk önmagunkkal egységbe kerülni, és jókedvűen vállaljuk a befelé fordulás hónapjait. 

Zárjuk magunkra az ajtót, igyunk egy finom, meleg teát, és gyújtsunk gyertyát! 

“…nincs is jobb, mint otthon lenni, csakis ott érzi magát igazán jól az ember.”

                                                                             /Jane Austen/

                                                                   “Ami előttünk és mögöttünk áll,

                                                                           semmiség ahhoz képest,

                                                                               ami bennünk rejlik.

                                                                       Ha feltárjuk belső világunkat,

                                                                      csodálatos dolgok történhetnek.”

                                                                                      /Henry David Thoreau/

Nyár közepén az egyik kedvenc netes oldalamat olvasgatva találtam rá egy cikkre Uliczki Dóra kertjéről, és rögtön olyan izgatott lettem, hogy ismeretlenül is- véve a bátorságot-írtam Dórának, hogy szeretném meglátogatni. Nagyon kedvesen válaszolt; én pedig számoltam a napokat…

Bár rengeteg fotót, újságcikket láttam a kertről, mégis a valóság győzött; hangulatot, atmoszférát fotókon teljességgel visszaadni lehetetlen. Lenyűgözött a titkos kert. Ugyanúgy, ahogy annak idején a Burnett-regény és a belőle készült film, innen ered ugyanis az elnevezés.  

Miből áll a csoda? A személyiség és a tér egységéből. Abból az őszinte szépség iránti elkötelezettségből, ami belülről fakad, és csak keveseknek sajátja. Dóra nem követ trendeket, intuícióból dolgozik, tervez, lakberendezőként és kerttervezőként egyaránt. Kisgyermekkorától rendezkedik, alakít a környezetén; ahol eddig lakott, mindenhol otthont teremtett. Nincs szüksége drága és rafinált alapanyagokra, eszközökre; bármiből képes szépséget kicsalni: a korhadt, szétszáradt pinceajtóból kerti dísz, a metszéskor keletkező indákból, ágakból növényfuttató és koszorú, az erdőben összegyűjtött tarka bogyókból őszi dekoráció készül. Az élet őt is letérítette az útjáról, ám időben felismerte, hogy „haldoklik” azt a munkát végezve, ami nem a sajátja. Elkezdett tanulni egy lakberendező iskolában, és megtalálta Velencén a telket kis házzal, ahol szabadságot kapott az alkotáshoz. Ismeri önmagát, és érzi, mi az, ami számára harmonikus, energiát ad. Nem erőltet a térre külső sablonokat, bevett elképzeléseket. A háza és a kertje is folytatása a személyiségének, nem ráaggatott díszlet. Szerinte a természet alázatra tanít: nem tudjuk sürgetni, ki kell várnunk, amíg egy fa megnő, és árnyékot ad, amíg egy bokor elkezd virágozni. Dóra ezzel a filozófiával telepített évelő ágyásokat, melyek a kertművelés magasabb szintjét feltételezik. Tiszteli a növényeket, és igyekszik megtalálni a számukra legmegfelelőbb helyet. Tapasztalta, hogy ahogyan minden embernek megvan a maga habitusa, úgy a kertnek, a helynek is a maga szelleme, sőt az élő természet minden egyes kis eleme egyéni módon működik. Ugyanaz a növény néha szeszélyesen nem érzi jól magát ugyanazon a helyen, ahol tavaly még virult; és az időjárás viszontagságai sokszor két egymás mellé ültetett egyed közül csak az egyiket viselik meg. A kertet olyan közegnek tartja, ami megtisztít, megnyugtat, visszavezet a lelkünkhöz.

 Ez a szemlélet nagyon üdítő egy olyan világban, ahol az instant kertek /göngyöljük ki a gyepszőnyeget a kötelező thujasor mellett típusú/, illetve a steril lakóparki környezet divatja hódít. Ahol sokan úgy gondolkodnak, mintha nem az otthonukat rendeznék be, hanem egy bemutatótermet, amely a vágyott egzisztenciális javakat állítja ki, és amelynek megteremtésében a társadalmi elvárásoknak nagyobb szerep jut, mint a barátságos, meleg kuckó hangulatnak. A növényeknek és az embereknek is szükségük van időre, amikor gyökeret tudnak ereszteni; enélkül képtelenek lelki értelemben fejlődni, felnőni.

Dóra kertje és közvetlen környezete ő maga. Átsüt a személyisége a kis kanyargó kerti utakon, a saját kézzel font koszorúkon, az egyedien felújított régi bútorokon, a gyönyörűen megtervezett virágkiültetéseken. Teljesen egyedi ez a kert, mégis van benne valami ősi; a nyári konyhában üldögélve könnyen elhisszük, hogy egykor a Paradicsomban élhettünk egységben önmagunkkal.

És mik a Titkos kert „mellékhatásai”?

Nekem visszaadta a lelkesedésemet az alkotáshoz, száz és száz terv megfogalmazódott a fejemben. Alig vártam, hogy hazaérve ültessek, ragasztópisztolyt fogjak a kezembe, tavaszi átalakításokat tervezzek. Másrészt pedig hitet ad ahhoz, hogy a mi civilizációnkban is megalkothatjuk az életünket, mint egy tökéletes műalkotást, és ezt nem külső elvárások mentén, hanem a lélek hangjára hallgatva.

                                                                             Velence, 2017 szeptembere

                  Néhány fotó egy százéves ház életéről,

ahogyan a nyári napsütésben kellemesen elnyújtózik…

Vannak emberek, akik gyermekkoruktól fogva ösztönösen vonzódnak a régi tárgyakhoz, házakhoz, korokhoz. Vannak, akiknek ez az érzés csak érett felnőttként realizálódik. És van, aki mindig az újat, a makulátlant, a tisztát keresi.

Manapság trendi nem ragaszkodni dolgokhoz, nem gyökeret ereszteni egy házban, hanem eleve úgy választani, hogy azt majd később jól el lehessen adni. Csak a hibátlanul szép és csillogó, csak a tökéletesen működő kell.

Petrik Adriennél láttam először leírva az Asszony háza című könyvében, hogy “szeressük a kopottat”! Arra gondoltam: milyen merész! Pedig csak életszerű. Hogyan adjuk el azt az autót, aminek nevet is adtunk, azért, mert hirtelen megláttunk egy jobbat? Hogyan éljünk a házunkban, amikor mindent úgy rendezünk el, hogy egy következő tulajdonosnak tetsszen? 

Aki kizárólag üzleti szempontokat követ, nem megy bolhapiacra, régiségvásárra….és lomizni sem. Nem érzi át a kincsvadászat izgalmát, azt, mennyire élvezetes papírdobozok mélyén, kacatok között turkálni és végül rátalálni. Romos épületek, padlások félhomályában egyszerre megpillantani. A sok ízléstelen, törött, repedezett közül észrevenni a száz évest, a szecessziósat vagy azt, amilyen a nagyinak is volt. Sok emléket hordoznak ezek a zsákmányok, talán sok negatív energiát: fájdalmat, félelmet, haragot. Vagy akár örömet, gondoskodást és lelkesedést. De legalább van múltjuk. Kitalálhatjuk, milyen volt az a nő, aki teát ivott az ibolyás csészéből, és mire gondolt, mikor a férjét várta haza a háborúból. Melyik polcon, melyik kis sarokban állt a cukortartó a tálalószekrényben, amikor megszületett a régen várt kisfiú a családban. Néha még egy kis megkövesedett porcukor is van az alján, mintha most rakták volna le a teáskanalat mellé, a horgolt terítőre…

Szerencsére famíliám nőtagjai (szinte) mindenre kaphatóak; így kerültünk Ozorára, ahol nagy-nagy felfedezéseket tettünk. Szürreális volt, ám rettentően szórakoztató! Egy utcányi bolhapiac külön-külön udvarokban, házaknál. Autógumik és festmények; fűnyírók és porcelánok…minden, ami eladható. Az első alku után már felvillanyozódtunk (holott nem is tudunk alkudozni). És ahogyan a déli tengerek kalózai; gazdag zsákmánnyal tértünk haza. 🙂

Az angol crumble, alias morzsasüti eredetileg nyári édesség, hiszen több, mint a fele gyümölcs. Szerencsére, mióta a jó öreg fagyasztót feltalálták, és az alma-körte készletek is szinte kifogyhatatlanok, télen ugyanúgy elkészíthető. És nem mellesleg a világ legegyszerűbb desszertje; kivéve, ha a sok szeletelés és darabolás közepette unalmunkban elmélázva az ujjunkból is feláldozunk egy-két darabot. (Nagy tisztelője vagyok a chef késeknek; de csak távolról!)

A legutolsó verzió, amit kipróbáltam lisztet sem tartalmaz (éljen a reformkonyha), és akár a cukor is kihagyható, vagy helyettesíthető pl. stevia cseppel. Hát lássuk:

4 adaghoz (a képen látható, és mondjuk az Ikeában beszerezhető sütőforma egy adag)

75 g zabpehely ledarálva vagy zabpehelyliszt

75 g zabpehely

1 evőkanál barna cukor

2 evőkanál joghurt

75 g vaj

1 vaníliás cukor

csipet só

6 alma vagy körte vagy ugyanilyen mennyiségű bogyós gyümölcs; de keverhető is a két műfaj

fahéj

méz

Először vágjuk össze a gyümölcsöket, és egy tálban keverjük össze mézzel, fahéjjal…bármilyen fűszerrel, amit kedvelünk. A keveréket belemerjük a formákba.

A morzsát készíthetjük aprítógépben, vagy a még élvezetesebb kézzel gyúrós
 módszerrel; a száraz összetevőket vegyítjük, majd jöhet a joghurt és kis darabokban a vaj.

Végül rámorzsázzuk a gyümölcsre, és mehet a sütőbe. Ha szép aranybarna a morzsánk, illetve a gyümölcslé kifortyog alulról, el is készült. A legfinomabb melegen, vaníliafagyival vagy öntettel.

Nemcsak a viktoriánus korban élő hölgyeknek volt fontos, hogy otthon “otthon”érezzék magukat, hanem nekünk, XXI. századi modern nőknek is, akik ugyanúgy menedéket keresünk a világ csúnyasága, sőt sokszor keménysége elől. A rendezkedés, pakolászás kikapcsol és megnyugtat; ráadásul magasabb energiaszintre emeli a minket körülvevő környezetet. Az év Szűz aszcendenssel indult, így a tisztaság, a rend és a rendteremtés hangsúlyozottan jót tesz januárban, az újrakezdés hónapjában. A takarítás-sikálás azonban nem egy hedonista elfoglaltság; lélekölőnek is érezhetjük a házimunka örök körforgását. Az én trükköm, hogy önmagamat becsapjam 🙂 az, hogy minden jól végzett csiszatolás után alkothatok, átrendezhetek valamit. Csodát tesz a lélekkel; na nem a férfiakéval, mert ők a fejüket fogják kétségbeesésükben, hiszen megint minden máshol van. Ne csüggedjünk: a strapabíróbb egyedek túlélik; a kevésbé edzettek pedig magas szintű mentális rugalmasságot fejlesztenek ki magukban, és ennek az élet egyéb területén is hasznát vehetjük.

Kedvenc és egyszerű díszítési eljárás a családunkban a sablonfestés. Először saját készítésű formákkal kísérleteztem, majd egyszerű Ikea-sablont szereztem Gusztáv korabeli növényi mintákkal. A fotók egyik részén ezek láthatóak.

A kerti asztalokat pedig egy görög kávézóban fedeztük fel…nagyon tetszenek. Persze ez már előremutat a tavasz felé. De… akár egy olvasósarokba helyezett kis asztalkán is el tudok képzelni hasonló motívumokat, pl. a nagyi régi retro asztalkáján, amit előtte persze lecsiszol  és átpácol az ember (szerintem leginkább fehérre).

Remélem kedvet kaptok az alkotáshoz; őrizzük együtt az otthon melegét! 

Nem nevezhető modern gondolatnak, hogy a legszebbek a használati tárgyak; főleg azok, amiknek lelke és kora is van. A második kitétel talán csak a szerző személyes vonzalma a régi dolgok iránt /legyen az ház, ékszer vagy akár egy történet/.

A levesestál újraértelmezése ilyenkor január elején pedig különösen jólesik; kint -15 C, bent pedig illatozó jácintok…Szóval ültessünk hagymásokat bármibe…a nagyi zsírosbödönébe, a csorba teáskannába vagy egy megunt csészébe. Fedjük be a földjüket mohával, ami friss földszagú öntözéskor, aztán tavasszal kikerülhetnek a gumók, hagymák a kertbe.

Készüljünk lélekben a tavaszra!